Támogatás

TÁMOGATÁSI RENDSZER

Az Alumni létrejöttének kiváltó oka a tornacsarnok adománygyűjtésének sikere és eufóriája volt. Jó volt megtapasztalni, mennyien álltok mögöttünk. Az Alumni megszervezésének a célja is – a közösségépítésen túl -, hogy támogassátok az iskola céljait.

A mára kialakult támogatási rendszerünk két részből áll: eseti és rendszeres támogatásból. Előbbibe tartozik konkrét, határidős céljaink megvalósításának támogatása. A tornacsarnok vagy a defibrillátorra indított gyűjtés is ilyen volt. Utóbbiba olyan, szintén konkrét célra vonatkozó támogatások, amelyek folyamatosan segítik a működésünket

ESETI TÁMOGATÁSOK

2019-ben 80 éves az iskolánk. Két projekttel szeretnénk felkészülni az ünnepre, amelyekhez a támogatásotokat kérjük. A tornacsarnok építése és támogatása hívta életre az Alumnit, ezért bízunk most is abban, hogy sikerül a gyűjtés.

 

1. Jubileumi fotósorozat: 2019. nov. 1 – 2020. máj. 31.

Azt tervezzük, hogy minden eddig végzett évfolyamból véletlenszerűen kiválasztott diákunkról készítünk egy-egy portréfotót. Az így kapott képeket pedig elhelyezzük a gimnázium falán. A sorozat egyszerre fogja bemutatni az iskola történetét és tükrözni egy ember életútját. A sorozatot a 2020-as Diáknapon (Vigyázat! Idén május 23.!) szeretnénk felavatni. A projektet 2019 őszén indítjuk. Azt szeretnénk, ha a korunkból fakadó létszám-egyenetlenségeket figyelembe véve minden évfolyam a saját fotóját finanszírozná.

Az utalást az Pannonhalmi Bencés Alumni fogadja az oldalon található számlaszámon, közleményrovatba, kérjük, írjátok be a neveteket és az osztályotokat, és azt, hogy Fotósorozat. (pl. Hubera József 1969B, Fotósorozat)

A gyűjtés jelenlegi állása: 636.833 Ft
Nagyon köszönjük!

Eddigi támogatóink:

1958B
1961A, 1962A, 1963B, 1964B, 1965B, 1967B, 1969B
1970B, 1971B, 1972A, 1972B, 1975A, 1976A, 1978A, 1978B
1980B, 1982A, 1983B, 1985A, 1985B, 1987A, 1987B, 1988B, 1989B
1990A, 1992A, 1994A, 1994B, 1997A
2000A, 2001B, 2002B, 2004A, 2005A, 2006A

2. Atlétika: 2020. febr. 14-ápr. 30.

Atlétáink meghívást kaptak az idei Mezei Futás Iskolai  Világbajnokságra. Iskolánk történetében ez az első alkalom, hogy atlétikacsapatunk hazánkat képviselve világbajnokságon vehet részt.  A verseny áprilisban lesz a szlovákiai Csorbató (Štrbské Pleso) városában. A hat futó és két felnőtt kísérő részvétele komoly költségbe kerül, összesen 1,5 MFt-ba. Kérjük elsősorban volt atlétáinkat, ha tehetik, támogassák kiutazásukat. Támogatásokat a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány (!) számlájára tudtok küldeni (számlaszám 11996602-03206377-00000000). A közleménybe ezt írjátok: név, érettségi osztály, támogatás, atlétika (pl. Hubera József, 1996C, támogatás, atlétika). Nagyon köszönjük előre is segítségeteket!

A gyűjtés jelenlegi állása: 792.000 Ft
Nagyon köszönjük!

Eddigi támogató osztályok:

1967A
1991B, 1995B
2004B, 2005A, 2006A, 2006B, 2011A, 2013B

 

RENDSZERES TÁMOGATÁS

Márton köpenye – Hátrányos helyzetű diákjaink taníttatása és zsebpénze

Iskolánk a 2018-19-es tanévben Magyarország súlyosan elmaradt környékéről – öregdiákjaink közvetítésével – két halmozottan hátrányos helyzetű roma diák taníttatását vállalta. Éves taníttatási költségükhöz évi 680.000 Ft támogatásra van szükségünk, amelyet 2018-19-es tanévben néhány nagylelkű öregdiákunk, szülőnk vállalta magára. Az idei évben is várjuk a hasonló felajánlásokat.

A diákoknak éves szinten a megélhetésüket is biztosítanunk kell. Ez a kb. 250-300.000 Ft-os összeg a zsebpénzük, a programok, osztálykirándulások, különórák, csokoládék, de a ruháztatásuk költségét is fedezi. Erre várjuk mindannyiotok még oly csekély, de az ő számukra a kitörést biztosító adomány felajánlását.

Az utalást az Pannonhalmi Bencés Alumni fogadja az oldalon található számlaszámon, közleményrovatba, kérjük, írjátok be a neveteket és az osztályotokat, és azt, hogy Márton köpenye. (pl. Hubera József 1969B, Márton köpenye)

A gyűjtés állása: 246.000 Ft. Köszönjük!

Eddigi támogatóink:

1961B, 1965B, 1967B
1978A
1981A, 1984B
1997B
2005A, 2010A, 2017B

 

 LEZÁRULT ADOMÁNYGYŰJTÉSEK:

1. Az Alumni Online! felület megújítása: 2019. dec. 31-ig

A mára több mint 2000 főt számláló Alumni-közösséget kiszolgáló felület elérte működési határát, informatikai fejlesztése elengedhetetlen. A nyáron elindult fejlesztés november végére fejeződik be. A 1,6 millió forintos költségből az iskola 300 000 Ft-ot vállalt magára, a többit nekünk kell összeadnunk. Ehhez kérjük most a támogatásotokat.

Az utalást az Pannonhalmi Bencés Alumni fogadja az oldalon található számlaszámon, közleményrovatba, kérjük, írjátok be a neveteket és az osztályotokat, és azt, hogy Online!. (pl. Hubera József 1969B, Online!)

A gyűjtést lezártuk 2020. január 31-én: 1.400.000 Ft, NAGYON KÖSZÖNJÜK!

Eddigi támogató osztályok:

  • 1953A
  • 1963A, 1963B, 1965B, 1966A, 1967A, 1967B
  • 1970B, 1971A, 1971B, 1972A, 1973B, 1975A, 1976B, 1977B, 1978A, 1978B
  • 1981A, 1981B, 1982A, 1983B, 1984B, 1985A, 1985B, 1986B, 1987A, 1988B
  • 1990A, 1992A, 1992B, 1994B, 1995A, 1995B, 1997B, 1999A
  • 2000A, 2001B, 2002A, 2002B, 2005A, 2005B, 2009A
  • 2012B
  • BDSZ

 

Bankszámlaszám: 10700031-68370884-51100005
(külföldről: HU67 elé)
Számlavezető pénzintézet: CIB Bank