Így zuhanyoztunk mi

Kedves Alumnusok,

a zuhanyzófelújítási gyűjtésnek köszönhetően egy eddig felfedezetlen kincsre bukkantunk, és ehhez a kincshez ti vagytok a kulcs! Gimnáziumunk életének érthető okokból ugyanis mindig sarkalatos pontja volt a fürdés mikéntje. Íme, két rövid történet, ízelítőként.

Kis pannonhalmi zuhanyzástörténet… vagy ez már történelem?


 12 perc
„Az én diákkoromban zuhanyozás csak szombatonként volt (a mai -1-es szinten, a lépcsőháztól a tornaterem irányában). A szombati utolsó óra végére írta fel a táblára a prefektus atya az időpontokat (a névsorban ettől-eddig az első időpontban, majd a többiek a későbbiben kerültünk sorra). Pontosnak kellett lenni, mert egy csoportnak 12 perc jutott. A vizet a prefektus központilag adagolta: az elején még hideg volt a víz, majd kb. 2 perc alatt érte el a fürdésre alkalmas hőmérsékletet, ez állandósult kb. 8 percig (ekkor lehetett a tisztálkodás érdemi részét megvalósítani), majd a hőmérséklet fokozatosan csökkent (kb. 2 percig), mert a 12 perc leteltével gyorsan át kellett adni a helyet a következő csoportnak.
Ezen kívül kb. félévenként egyszer volt a zuhanyzás helyett „kádazás” – fél-fél órás beosztással (ezek a kádas kis fürdőszobák ugyanazon a szinten a főlépcsőház tövében voltak).” Hirka Antal osb (1964A)

A praktikus szülők és a „divat”, amelyet teremtettek
 
„A köpenyt, mint az öltönyt is, a szüleim vásárolták. S mivel még növésben voltam, és gondolva, hogy hát ez „csak” egy köpeny, a gyerek meg nőni fog még, előre tervezve legalább egy, de lehet két számmal is nagyobbat vettek. Ki is tartott az érettségiig. … S mivel nem csak az én szüleim voltak előrelátók, így kb. a diákok 90 százaléka, talán a végzősöket leszámítva, minimum egy konfekciónagysággal nagyobb fürdőköpenyt hordott. Így ezek a kicsit barokkos (néhány a színvilága miatt lehet inkább rokokó), de nagyon egyedi ruhaneműk sokszor az estét a lépcsőházban egy párizsi divathétté változtatták. Volt ott mindenféle szín- és modellvariáció. De valahol az extra nagyság, a már rituális séta le, zuhany, séta föl – a diákokat összekötötte. Közben rövid szóváltások, egy szia itt, egy heló ott jelezte, hogy nyugovóra készül a diákotthon.” Pausits Attila (1990A)


Tetszett? Hamarosan jön a többi!
Neked is eszedbe jutott valami? Írd meg nekem, ezzel is támogatod a gyűjtést!
 
Hogy áll a gyűjtés?
 
A ti és jelenlegi diákjaink közreműködésével már 8,2 millió Ft gyűlt össze a zuhanyzók felújítására, amelyet hálásan köszönünk!
 
Az eddig összegyűlt pénz sokat jelent, és napról napra közelebb vagyunk a célunkhoz. Ahhoz azonban, hogy meg tudjuk duplázni a zuhanyzók számát, ez az összeg még nem elég.
 
Kérjük tisztelettel, támogassátok a gyűjtésünket. Igaz, diákjaink már régóta nem csak hetente egyszer fürdenek, de az igénybevétel és a körülmények folyamatosan változnak, nekünk is változtatnunk, alkalmazkodnunk kell.  Segítsetek, hogy idén nyáron fel tudjuk újítani a 2. és 3. emeleti vizesblokkokat!

Kérjük, segítsetek ismét egy összefogással a gimnáziumunk mostani és leendő diákjainak!
Összesen 30.500.000 Ft-ot gyűjtünk.
 
A támogatást a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány CIB-es bankszámláján tudjuk fogadni:
Számlaszám: 10700031-67894792-51200002
IBAN szám: HU21 1070 0031 6789 4792 5120 0002 
BIC (Swift) kód: CIBHHUHB

Közlemény: “Zuhanyzó”, név, végzés éve (pl. Hubera József, 1969B)

Hálás köszönettel,
Barcza István (1987B)
titkár

Archívum