Hogy áll a gyűjtés a zuhanyzófelújításra?

Kedves Alumnusok,
köszönjük az eddigi támogatásotokat, eddig 4,1 millió Ft gyűlt össze a zuhanyzók felújítására.  
 
Az előző levélben megosztottuk veletek, hogy a pénzbeli támogatáson túl milyen tárgyi adománnyal tudtok segíteni.
 
Mi alapján állítottuk össze a rövid, ám jelentős összeget képviselő listát?
 
Felújításnál biztosan ti is tapasztaltátok már, mennyire gondosan kell megválogatni a beépülő modulokat, hiszen ilyen munkálatokat még 5 évente sem szívesen végez az ember az otthonában. Azon kívül, hogy nagy munka és költség, a tervezési folyamat sem megy végbe 1-2 nap alatt. Egy iskolában ez hatványozottan így van, sőt még az időpontot is az iskola életéhez kell igazítani, beleszámolva az esetleges csúszást, ami nem zavarhatja meg sem a nyári osztálytalálkozókat, sem az iskolakezdést. Ezeket figyelembe véve, a következő felújítás leghamarabb 15, de inkább 20 év múlva lehet esedékes.
 
A beépítésre kerülő eszközöket tehát 20 évre választjuk, annak tudatában, hogy egész évben használatban lesznek. Év közben diákjaink által, nyaranta általatok, más alkalmakkor (húsvétkor, lelkigyakorlatokon) egyéb vendégeink által.
 
A magas anyagminőségen, a zuhanyzó és zuhanyfej esetében az egyszerű használhatóságon túl fontos, hogy önzáródó legyen. Számolnunk kell a feledékenységgel, és minimálisra kell csökkentenünk a víz felesleges elfolyását. Ennek a funkciónak szintén 20 évig kell működnie. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ipari felhasználásról és igénybevételről van szó.

A kívánságlista:

Presto ALPA zuhanyzó + zuhanyfej: 20 db
 
Presto 4000 S csaptelep: 24 db
 
Zuhanyelválasztó fal: 20 db
 
KÉRLEK benneteket, vegyétek fel velem a kapcsolatot, mielőtt terméket rendelnétek, hogy egyeztessük az aktuálisan szükséges darabszámot.

Kérjük segítsetek ismét egy összefogással a gimnáziumunk mostani és leendő diákjainak!
 
Összesen 30.500.000 Ft-ot gyűjtünk.
 
A támogatást a Pannonhalmi Bencés Gimnázium Közhasznú Alapítvány CIB-es bankszámláján tudjuk fogadni:
 
Számlaszám: 10700031-67894792-51200002
 
IBAN szám: HU21 1070 0031 6789 4792 5120 0002
 
BIC (Swift) kód: CIBHHUHB

Közlemény: “Zuhanyzó”, név, végzés éve (pl. Hubera József, 1969B)

Hálás köszönettel,

Barcza István (1987B)
titkár

Archívum