Bencés Bál 2020 + Mentorprogram

Mentorprogram
2019-20, mentorált jelentkezési határidő: október 4.

Emlékeztetőül írom, hogy mentorprogramunk mentoráltaknak kiírt jelentkezésének a határideje ma van. Már többen jelentkeztek, de  aki szeretne még, annak még ma van lehetősége. Azoknak, akik frissen, egy-két éven belül végeztek Pannonhalmán, pályaorientációs lehetőséget kínál a program. Akik már az egyetem vége felé járnak, azoknak határozott szakmai érdeklődés esetén nyújt segítséget. A folyamat koordinátora elnökségünk tagja, Kaposi András (1978B) a Semmelweis Egyetem oktatója marad. A jelentkezés idén kétlépcsős lesz: kérjük, most csak a mentoráltak jelentkezzenek az Alumni-felületen itt (határidő október 4.).

80 éves az iskola – Alumni Online!-gyűjtés

Az Alumni létrejöttének kiváltó oka a tornacsarnok adománygyűjtésének sikere és eufóriája volt. Jó volt megtapasztalni, mennyien álltok mögöttünk. Az Alumni megszervezésének a célja is – a közösségépítésen túl -, hogy támogassátok az iskola céljait.
2019-ben 80 éves az iskolánk. Két projekttel szeretnénk felkészülni az ünnepre, amelyekhez a támogatásotokat kérjük. A mára több mint 2000 főt számláló Alumni-közösséget kiszolgáló felület elérte működési határait, informatikai fejlesztése elengedhetetlen. A nyáron elindult fejlesztés november végére fejeződik be. A 1,6 millió forintos költségből az iskola 300 000 Ft-ot vállalt magára, a többit nekünk kell összeadnunk. Ehhez kérjük most a támogatásotokat. Az utalást az Pannonhalmi Bencés Alumni fogadja az 10700031-68370884-51100005 (külföldről: HU67 elé) számlaszámon. Közleményrovatba, kérjük, írjátok be a neveteket és az osztályotokat, és azt, hogy Online!. (pl. Hubera József 1969B, Online!)

Bencés Bál
Budapest, Groupama Aréna, 2020. február 8.

Eldőlt a 2020-as Bencés Bál időpontja, kérjük, készüljetek rá, írjátok be a naptárba! Hozzátok el osztálytársaitokat is asztaltársaságnak.

Jótékonysági koncert Afrikáért
Budapest, Francia Intézet, 2019. október 16, szerda 19.00

A gimnáziumunkhoz sok szálon kötődő Szent Egyed-közösség keresett meg bennünket azzal, hogy hirdessük nektek is Mozambikot és Malawit sújtó Idai ciklon áldozataiért szervezett koncertjüket.

Archívum