Jelentkezési ív

Mint arról már értesültetek, jelenleg az Alumni-program megújításán és fejlesztésén dolgozunk. Ennek részeként kiküldtünk egy kérdőívet, amiben többek között arról is kérdeztünk Titeket, hogy milyen új kezdeményezésekben vennétek részt szívesen a jövőben. Nagy örömünkre több felmerült ötletet is érdeklődéssel fogadtatok, ezért ezek közül néhányat szeretnénk is minél előbb megvalósítani és elindítani.

Ennek első lépéseként összegyűjtenénk azon érdeklődő öregdiákokat, akik szívesen részt vennének ezekben a kezdeményezésekben. A lenti linkre kattintva érhető el a jelentkezési ív, amelyben az alábbi 5 kezdeményezést gyűjtöttünk össze:

  1. Alumni Mentorprogram
  2. Pályaorientációs alkalom tartása
  3. Nyíltnap alkalmával körbevezetés az egyetemen
  4. Szakmai előadás tartása
  5. Kedvezmény biztosítása saját vállalkozás termékeiből/szolgáltatásaiból

A kezdeményezések bemutatása és részletes leírása szintén a lenti linken érhető el. Arra kérünk Titeket, hogy a jelentkezési ív kitöltésével jelezzétek, hogy melyek azok a programok, amelyekben szívesen részt vennétek, és amelyekkel kapcsolatban a közeljövőben kereshetünk Titeket. A jelentkezés mindössze pár percet vesz igénybe, és ez lesz az utolsó kérdőív, amivel a program megújítása alatt keresni fogunk Titeket. Arra kérnénk Titeket, hogy jelentkezéseiteket legkésőbb jövő hét kedd (december 11.) éjfélig küldjétek el nekünk, hogy annak eredményeit be tudjuk építeni a végső koncepcióba.

A részvételeteket és hozzájárulásotokat a program és az gimnázium működéséhez előre is köszönjük! A további programokról és az Alumni megújulásáról természetesen egy összefoglaló keretében a következő hetekben értesíteni fogunk Benneteket.

Archívum