Mint tudjátok, lassan 5 éve annak, hogy megalapítottuk a Pannonhalmi Bencés Alumnit. Mára több mint 1800 főt számlál a közösségünk. Ebben az időben igyekeztünk minél többeteket elérni és informálni a gimnázium körüli hírekről. Olyan eseményeket szervezni, ahol jól érzitek magatokat, találkozni tudtok volt osztálytársaitokkal és más öregdiákokkal.

Annak érdekében, hogy az Alumni számotokra a jövőben még többet tudjon adni, és kihasználjuk az öregdiákok közösségében rejlő egyéb lehetőségeket, a Főapátság támogatásával és felügyeletével elindult egy gondolkodás azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne a szervezetet a tagok számára még nagyobb értékkel bíró módon működtetni. Ebben a gondolkodásban részt vesz és segít minket a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadó cég is, amely a következő hetekben az Alumni közösségünk fejlesztésében fog támogatni minket.

Ennek az újragondolásnak az egyik első lépése, hogy megértsük, Ti hogyan gondolkodtok a Pannonhalmi Bencés Alumniról, jelenleg mit kaptok a közösségtől, milyen módon vesztek részt benne, és a jövőben hogyan szeretnétek, hogy a szervezet működjön. Ezen gondolataitoknak megismerésére létrehoztunk egy online kérdőívet. Arra kérünk Benneteket, hogy töltsétek ezt ki minél hamarabb, de legkésőbb a jövő utáni hét szerdáig (november 21-ig), hogy minél többetek véleményét be tudjuk építeni a jövőbeli tervekbe. Az anonim kérdőív kitöltése nagyjából 15 percet vesz igénybe.

Köszönjük előre is a hozzájárulásotokat az Alumni megújításához, melynek lépéseiről és a kérdőív eredményeiről természetesen értesíteni fogunk Benneteket.

PAX,
Hortobágyi Cirill főapát,
Barcza István Alumni titkár