Konferencia
Bencések Magyarországon a pártállami diktatúrák idején III. címmel az azonos nevű tudományos konferenciasorozat következő alkalmát rendezi meg a Pannonhalmi Levéltár a Magyar Nemzeti Levéltárral (MNL) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárával közösen ápr. 13-án, pénteken 10 órai kezdettel. Helyszín: MNL konferenciaterem, Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. A programot a mellékletben olvashatjátok. A konferencián előreláthatólag kapható lesz az első rész előadásaiból összeállított, tavaly megjelent kötet.

Öregdiáknap
2018. május 26-án, hagyományosan május utolsó szombatján lesz bencés öregdiáknapunk. A találkozó előreláthatólag 11 órakor kezdődik szentmisével. Részletes programot később küldünk majd. Idén az oktatásra fókuszálunk mint iskolánk öt alappillére (oktatás, közösség, hit, sport, művészet) közül az egyik legfontosabbra. Ezen belül is arra a zavarba ejtő kérdésre keressük a választ, hogyan lesznek nem túl jó gimnáziumi tanulóinkból magasan kvalifikált, kiváló szakemberek. Írjátok be a naptárba, és gyertek el minél többen!

Pannonhalmi Szemle
Húsvétra megjelent a Pannonhalmi Szemle legfrissebb száma, amelynek témája a Főapátság idei mottója, a kibékülés. A számban többek közt Asztrik és Cirill atyával mint a monostor élén egymást váltó főapátokkal készült beszélgetést olvashattok. A folyóiratot beszerezhetitek Pannonhalmán vagy budapesti boltunkban, a Benedictinusban (Budapest, V. kerület Károlyi u. 19.).