Konferencia:
A Szent Márton-év keretében kerül sor egy bizonyára többetek számára érdekes tematikájú konferenciára Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején címmel. A konferenciát a Főapátsági Levéltár szervezi február 18-19-én, helyszíne a Viator Étterem. A részvételhez a Szent Márton-év honlapján regisztrálhattok, ahol a részletes programot is elolvashatjátok.

Márton-maraton:
Ahogy már korábban írtam, április 16-án, szombaton lesz Pannonhalmán a Márton-maraton. A futásra jelenlegi középiskolás diákokon kívül benneteket és a főapátsági plébániák híveit is várjuk. A távok: 1 500 m, 5 600 m, 11 200 m. További részletekkel hamarosan jelentkezem, erre is majd a Szent Márton-év honlapján lehet regisztrálni.

Öregdiák-nap:
Már most írjátok be a naptárba: május 28-án, szombaton lesz a hagyományos Öregdiák-nap, amelyen bemutatjuk az akkorra elkészülő, új dísztermet és a Teleki-teremből ide átköltöző mozit.

Bál:
Végül köszönet minden résztvevőnek, támogatónak az idei Bencés Bálért. Remekül sikerült, félmillió forint gyűlt össze a jótékonysági célra, a pannonhalmi film- és hangstúdió támogatására. Az operatőr szakkör készített egy négyperces rövid összefoglalót – emlékeztetőül vagy kedvcsinálónak –, amelyet itt https://youtu.be/4_4q-0znwuM nézhettek meg.